Jon Lord Koncert
Művészetek Palotája 2010. szeptember 18. 20:00
An evening with JON LORD - Egy este Jon Lorddal
közreműködik: a Győri Szimfonikus Zenekar és a Cry Free szólisták: Kasia Laska és Steve Balsamo
Ismét szenzációs koncertnek lehetnek szem- és fültanúi azok, akik 2010. szeptember 18-án a Művészetek Palotájában megtekintik a billentyűs hangszerek virtuóz mestere, a Deep Purple egykori billentyűse, Jon Lord újabb műsorát. Lord azon kevés rockerek egyike, aki egész életműve során világossá tette, hogy a kőkemény ritmusok szeretete nem zárja ki őt a klasszikus zene híveinek sorából. E pályafutásának kezdeteitől tetten érhető vonzódás első ékes bizonyítéka a Deep Purple és Lord egész munkásságának egyik mérföldköve, az 1969-ben, a londoni Royal Albert Hall-ban - s 2009-ben Budapesten - bemutatott Concerto for Group And Orchestra volt, a zenetörténet első olyan nagyszabású vállalkozása, mely egy szimfonikus és egy rockzenekar találkozásából született. Legújabb albuma, a 2010 márciusában megjelent To Notice Such Things című korong egy hat tételből álló szvitet és három különálló szerzeményt tartalmaz.
Jon Lord, a „Hammond Ura” 2010-ben is szimfonikus és rockzenekar kíséretében, ám megújult programmal érkezik Budapestre.
A világhírű muzsikust ezúttal a Cry Free mellett a Győri Filharmonikus Zenekar kíséri, énekel: Kasia Laska és Steve Balsamo.
|