Márkos Albert zeneszerző a tízes, húszas, harmincas évek zenei kölcsönhatásait keresi Skandináviától a Balkánig, Ibériától Kelet-Európáig, szövegben-zenében, hat színész és egy zenekar előadásában. A színészek egy-egy nemzet képviselőiként az adott kultúrkör kávéházi zenéitől indulnak el egymás felé és mutatják be a korabeli Európa szalonzenei világának formálódását.

Baudelaire: A vakok


Nézd őket, lelkem; oly ijesztő, bús csapat!

Mint furcsa bábok, a mosolyt ajkadra lopják.

Holdkórosak gyanánt járnak s mélázva dobják

nem tudni, hogy hová, vak pillantásukat.



Szemük, honnan kiszállt, eltűnt az égi szikra,

minthogyha messze, fel, meredne, ég felé,

sohase láthatod a kövezet fölé

hajolva zord fejük lecsüggni vállaikra.



Így járják éjüket, a nagy sötét gödört,

amely az örök Csönd testvére. Zúg, süvölt

a Város, zeng, kacag; s vakon e vad zenében



én is, az iszonyig keresve a gyönyört,

tántorgok, mint ezek; de jobban meggyötört

szívvel kérdem: 'Vakok, mit lestek ott az égen?'



(Babits Mihály fordítása)