Az 1960-as években alakult együttes 2004-ben vált ismertté Afrikán kívül, ettől kezdve a hírük megállíthatatlanul terjed: 2006-ban elnyerik a BBC Awardsot, 2007-ben Grammy díjra jelölik őket, melyet akkor nem, hanem csak 2011-ben kapnak meg, Hearbie Hancockkal közös lemezükért.

A Konono nº1 nagyrészt az elsöprő erejű Bazombo transz-zenéből merít, megszólalásuk pedig igazán különleges: az ének mellett 3 elektromos likembét (kalimbát) használnak, valamint mindenféle hulladékból előhalászott eszközt, amin dobolni lehet. Ez a DIY esztétika sok követőt szerzett nekik a nyugati zene rajongói közül, márcsak azért is, mert az eleinte kényszerből használt torz hangszórókon megszólaló együttes hangzása rengeteg párhuzamot mutatott az experimentális rock-kal és az elektronikus zenével.

Így tehát igazán könnyű a Konono nº1 hatása alá kerülni és ezt a legnagyobb világzenei, jazz és indie fesztiválok közönsége is átélte, mint ahogyan azon kiváló zenészek is, akik sietve hívták az együttest lemezfelvételeikre: az említett Herbie Hancock 2010-es Imagine című lemezén Seal, Jeff Beck, Wayne Shorter, Pink és Anoushka Shankar társaságában zenélnek, szerepeltek Björk Volta című albumán, 2010-ben pedig az Animal Collective, a Deerhoof, Andrew Bird, és a Megafaun közreműködésével felvették a Tradi-Mods vs. Rockers lemezt.

Érdemes még egy szót ejteni az együttes hangzásáról, mivel ílyet másnál nem hallhatunk: mi sem bizonyítja jobban a zenekar egyedi megszólalását, minthogy a róluk megjelent kritikákban egymástól meglehetősen távoli előadókhoz hasonlítják őket, mint pl. Jimi Hendrix, Krautrock, Can, Lee Perry, vagy éppen proto-techno-ként jellemzik zenéjüket.