Egyszer az éjszaka, mint a disznó, mint a varacskos disznó, meghíztam...

Egyszer feketére festettem a fogaim, és azóta se tartom illendőn kivillantani a fogam fehérjét, ezért, nevetéskor, íme, mutatom, mint egy kisleány, íme, mutatom, mint egy ártatlan kisleány, íme mutatom, a szám elé kapom a kezem. Egyszer, az előzőtől nem függetlenül, azt hittem, de csak egy pillanatra, tessék nekem elhinni, nem volt több néhány másodpercnél, azt hittem, én vagyok a japán abc. Hu-hú, leírhatatlanok voltak a következmények! Elmondhatatlanok. (csönd)

Nem is tudom elmondani.” (részlet a műből, a Királynő monológjából)

A szerző az Urat egyszerre rajzolja meg bibliai értelmezhetőségben, ugyanakkor madáchi értelemben. De leginkább annak az önellentmondásokkal küszködő középkorú férfiembernek ábrázolja, aki az alkotás nehézségeivel vívódik, bíbelődik a teremtéssel, hangosan elmélkedik az elmúláson. Esterházy felszabadító és filozofikus iróniája, bölcs humora, játékos „társalkodó” kedve lenyűgöző nyelvezetben mutatkozik meg.