II. (D-dúr) szimfónia, op. 73



I. Allegro non troppo II. Adagio non troppo III. Allegretto grazioso (Quasi andantino) IV. Allegro con spirito





Brahms (1833-1897) közel húsz évig dolgozott első szimfóniáján, amelyet végül 1876-ban mutattak be. Ezzel megtört a jég: A második szimfónia megírásához már csak néhány hónapra volt szüksége. Feltűnő a párhuzam e két mű és Beethoven V. és VI. szimfóniája között. Mindkét esetben egy-egy c-moll hangnemű, drámai kompozíció után rövid idő alatt készült, derűsebb hangvételű következik. Természetesen Brahms D-dúr szimfóniájában is, amelyet 1877-ben a magyar származású karmester, Richter János mutatott be a Bécsi Filharmonikusok élén, jelen van a komor, tépelődő hang (az első tételt bevezető akkordokban, a második tétel vágyódó gordonkadallamában). Összességében azonban a szonátaforma első tétel, a táncos karakterű scherzo és az ünnepélyes fényű zárótétel sokkal inkább a boldog áradás, felszabadult életigenlés hangján szólal meg.